Twin Peaks látlelete

„Sok porfészket láttam már, de ez a hely elviszi a pálmát" - mondja Albert Rosenfield, a városba érkezõ profi boncnok a sorozat 3. részében.

Habár már elõzõleg is voltak városnevekrõl elnevezett sorozatok, Peyton Place, Dallas, Santa Barbara stb., de egyikben sem volt olyan nagy jelentõsége a helynek, mint a Twin Peaksben. Ez a város nem puszta színtere a cselekménynek, hanem olyan lüktetõ közeg, amely indokolja, kiváltja, magyarázza, vagy elrejti az eseményeket. Már a sorozat fõcíme sem a szereplõkkel ismertet meg minket, embert egyet sem látunk, csak a tájat.

A készítõk megrajzolták a várostérképet, melyen minden egyes dolgot el tudtak helyezni, ez nagyban hozzásegítette õket, hogy hitelesíteni tudják az itt uralkodó atmoszférát.(15)

Twin Peaks - iker hegycsúcsok - egy 51201 lelket számláló képzeletbeli városka az USA északnyugati, erdõséges régiójában. Találunk itt egy rendõrõrsöt, ahol Harry Truman seriff és helyettesei, az ütõdött Andy és az indián nyomkövetõ: Sólyom, valamint a recepciós Lucy teljesítenek szolgálatot; egy középiskolát, melynek csak tanulóit ismerjük: a megboldogult Laurát, Donnát, Jamest, Bobbyt, Mike-ot, Audryt; egy kórházat, ahol a bizarr pszichiáter, Jakoby praktizál; egy nagy szállodát, a Great Northernt, mely az ambiciózus és lelkiismeretlen Ben Horne tulajdonát képezi. Van még itt folyó, vízesés; a folyón fûrészmalom, melyért az elhunyt alapító Andrew Packard özvegye (Jocelyn) és húga (Catherine) verseng, és amelynek területe Ben Horne kitartó sóvárgásának tárgyát képezi; aztán itt van az egyik társadalmi csomópont, a „Dupla R" kávézó, ahol a szereplõk gyakran összefutnak, és ahol Norma (és börtönviselt férje), majd a nõ húga Annie, és Shelley is dolgozik. A város lakói gyakran találkahelynek használják és cseresznyés pitéi még Dale Coopert is lenyûgözik. Szórakozóhelynek ott van az útszéli bár vagy disco, a „Roadhouse", ami mellesleg nem nagyon különbözik a Kék bársony Show klubjától, és amely alkalmanként természetfölötti események színtere; illetve a kanadai határ másik oldalán a bordélyház és kaszinó: a Félszemû Jack. Néha képbe kerül a Horne nagyáruház, Ed benzinkútja, vagy egyik-másik otthon, melyek közül több fontos történések terepe, közülük a leghangsúlyosabb talán a halott Laura és szülei háza. És a sor végére odakerül az erdõ, a végtelen és óriási erdõ, amely nemcsak alapdekoráció, hanem rejtélyes neszektõl, állatoktól és természetfölötti erõktõl sûrû kör, amely magába zárja Twin Peakset. Fenyegetõ, szomorú, vagy szép és barátságos, attól függõen, hogy épp milyen cselekménynek ad teret. Fenyvesei lenyûgözik az utazót, de a fák közt ott lakozik a Gonosz.

Nyugodtan beszélhetünk Twin Peaksrõl úgy, mint a személyiségek furcsa gyümölcsöskertjérõl. A gyilkos után indított vizsgálat ismertet meg minket a kisváros orosz nagyregényre való szereplõgárdájával. Mikor megpróbálom leírni ezt a világot, megtalálni és minõsíteni benne a szokatlant, elõször a személyekre kell hivatkoznom, és elsõre talán azt találnám mondani, hogy egytõl-egyig, mind õrültek. Bizonyára van különféleségükben valami tébolyultság, fõleg abban, ahogy elfogadják és természetesnek veszik a különcöket és a bizarr eseményeket, de elszeparálva a közegtõl nagy részük távol van attól, hogy õrült legyen. Michel Chion három típusba sorolja a karaktereket: szokványos, bizarr és misztikus figurákra.(16) Bár a két utolsó csoport szerintem nem válik el egyértelmûen, de az elsõtõl mindenképpen megkülönböztethetõk.

A szokásos szappanoperák vagy krimisorozatok szereplõi hûek egy bizonyos karakterhez. Lehetnek változások a viselkedésükben, de alap-meghatározásukat nem hagyják el, megmaradnak olyannak, amilyennek megismertük õket. Másfelõl ezeknek a szereplõknek nincs bálványozható jellemük. Vegyük például a seriffet, egyszerû és tisztességes ember; vagy Hayward doktort, apai és megértõ, de a többiek sem bálványozhatók, Sólyom, Ed, Norma, Madelaine, Annie, szeretetreméltók lehetnek, de nem sebezhetetlenek. A fõszereplõk közül a szép Donna Hayward, még ha csalásra és hazugságra kényszerül is, hogy Laura titkát kiderítse, sohasem szûnik meg „good girl" lenni, képtelen a gonoszságra; szerelme, James pedig hasonló módon sosem szûnik meg a gyanús ártatlan lenni, jósága és naivsága mindig olyan ügybe sodorja, ahol vétlenül gyanúsítják. Szerelmei áldozataként, üldözöttként James egyfajta romantikus dimenziót nyer, amit sokban erõsít a motorja, ami úgy hozzá tartozik, mint magányos lovaghoz a paripája. Donna és James magántörténete egy szimpatikus nyomozással indul, amit Laura tiszta emlékéért indítanak. Nem remélnek segítséget senkitõl, mert tudják, hogy egyedül kell megküzdeniük szerelmük legitimálásáért. Lynch nemegyszer az õ szájukba adja az események summázatát, általuk szól a nézõhöz. Mélységesen pesszimista és szkeptikus: a fiatalok belebuknak a harcba, kiprovokálják egy ártatlan különc halálát. Nem áll elõttük más megoldás, csak az elválás: James a szó szoros értelmében kilép a történetbõl.

Ebben a kategóriában megemlíthetjük Catherine-t, a pénzsóvár nõszemélyt, és férjét, a kis kutyusra emlékeztetõ Pete-et is; vagy Leot, a brutális bûnözõt és feleségét, Shelleyt, aki örök áldozat. Aztán ott van Josie, a félreismert, bûnös múltú nõ, vagy Andy és Lucy, az örök jó szándékú ügyefogyott páros. Ezek a szereplõk végig hûek kezdõ meghatározásukhoz, és a felépítésben lévõ viszonyaikhoz is.

Õk mind olyanok, mintha valamelyik átlagos amerikai sorozatból léptek volna elõ, csakhogy nem ugyanabból. Ha furcsák is, maximum azért, mert nem illenek egymáshoz.

Chion a bizarr személyek kategóriájába sorolja a következõ szereplõket: Jocelyn Packard, Audrey Horne, Denis (a transzvesztita ügynök), Gordon Cole, Mike (a félkarú), Leland Palmer, Cooper, Lucy, Andy Brennen. Véleményem szerint közülük sem Josie, sem Lucy és Andy nem tekinthetõk bizarrnak. Személyükben nincs semmi visszás, vagy ellentmondásos, esetleg a körülményekhez vagy más személyekhez képest. Josie a sötét múltja ellenére, vagyis épp azért örök szenvedésre kárhoztatott, de belül sérülékeny és õszintén szereti a seriffet. Lucy és Andy sem tántorodik el egy pillanatra sem eredetei ügyefogyottságuktól.

A valóban bizarr személyek Cooper és a bûn körül csoportosulnak, az egyik vagy másik oldalon. Ott van például Audrey, aki néha olyan, mintha nem lenne normális; elkényesztetett és rosszindulatú fruskaként kezdi meg szerepét, magánnyomozásba vág, életveszélybe kerül és apja õszinte segítõtársaként, a jó ügy elszánt híveként hal értelmetlen mártírhalált. Emellett õ a sorozat legszexisebb lánya, szerelme végzetes lehetne, de mégsem hevernek összetört szívek a nyomában. Apja, a becsvágyó Ben Horne egy olyan elmezavaron esik át, melytõl az emberiség jobbá tételének megszállottja lesz, õ lehetõséget kapott a javításra. Lynch gyilkos iróniával úgy rendezi, hogy az eszmélés absztrakt folyamatának képi és valóságbeli megfelelõje egy terepasztalon vívott harc, amelyben a megtisztulásra kiszemelt személy éjt nappallá tevõ munkával a délieknek nyeri meg az amerikai polgárháborút; s ezzel a mai Amerika legdicsõbb ünnepét profanizálja.

Leland Palmer és Mike, a félkarú cipõárus vándorló lelkeknek a gazdái, de míg a félkarú gyógyszerekkel uralni tudja saját tudatát, Leland esetében sosem lehetünk tisztában vele, hogy épp ki is valójában: Leland Palmer, vagy Bob. Az õ bizarrságuk félelmetes, mert kiszámíthatatlan, ki-ismerhetetlen.

Cooper és két különös munkatársa, Gordon Cole és Denis más kategória. Cooper a legkülönösebb közülük, annyira érzékeny és értelmes, hogy mások gondolatát is kitalálja, de annyira fantáziátlan is, hogy Twin Peakset a béke és csend szigetének, lakóit makulátlanul tisztának tartja. Hideg fejû és kiszámított, de a duglászfenyõk puszta látványa is lelkesedéssel tölti el. A leglehetetlenebb idõpontokban és helyeken jut eszébe fánkot enni vagy kávét inni.

Gordon és Denis egész lénye bizarr és ellenkezik az ép ésszel. Rájuk a Bizarr c. fejezetben részletesebben kitérek.

A misztikus figurák valójában nem személyiségükbõl adódóan azok, hanem mert közel kerültek a misztikumhoz és közvetítõkké váltak, vagy eleve a transzcendens világban élnek. Ilyenek Bob, az Óriás, a Törpe, az õrnagy, a Tuskó Lady. Bizonyos szempontból ide tartozik Palmer apuka és a félkarúban lakó Mike nevû lélek is, valamint a varázsló kisfiú, de még fel lehetne sorolni több irreális szereplõt.

Utolsónak hagytam a meghatározhatatlan és ezért besorolhatatlan Laura Palmert, akit bár élve sosem láthatunk, szerepe óriási a film kohéziójában. Úgy gondolom, õ a kapocs a kisváros felszínes mindennapjai és a természetfeletti világ között. Ismerte és szerette õt az összes szereplõ, szinte mindenkivel kapcsolatban állt (Josie-t angolra tanította, Johnny Horne-t korrepetálta, ebédet hordott ki, dolgozott a Horne nagyáruházban), emellett a város „alvilágában" is megfordult (prostituáltként dolgozott a Félszemû Jackben, kábítószerezett). Szülei és barátai szemében szinte szentként jelenik meg, majd a nyomozás fényt derít Laura egy másik énjére is, dehonesztálja a lányt, szinte nevetséges lesz, hogy épp õt tisztelte úgy mindenki. Aztán újabb homályos információk jutnak a felszínre és kiderül, hogy Laurát gyerekkorától körülfogta a Gonosz. Bob hosszú ideje vadászott rá, megkísértette ezer formában, és bár a testét neki adta (egyrészt valószínûleg õbenne is lakozott néha Bob, ezt erõsíti, hogy az utolsó rész Red Room jelenetében két Laura Palmert láthatunk és az egyiknek éppúgy fehér a szeme, mint Lelandnek; másrészt viszont még életében gyakran keveredett szado-mazochista orgiákba), de a lelke tiszta maradt. Ezzel meg is történik Laura státuszának rehabilitációja.

A Twin Peaksben összesen két gyerek szerepel, az egyik egy anakronisztikus varázsló-figura, aki valószínûleg csak egy látomás része, a másik pedig egy hat éves kisfiú, akiért Andy Brennan és Dick Chamberlayne vállal felelõsséget, de közben azt feltételezik róla, hogy megölte a szüleit. Twin Peaks nem gyerekeknek való hely...