A Twin Peaks születése és léte

Tudnunk kell, hogy Lynch nem akarta forradalmasítani a sorozatkészítést, esze ágában sem volt megbotránkoztatni, tulajdonképpen nem is tudta, hogy miben különbözik az õ történetük a többitõl, hiszen szinte soha nem nézett tévét. Részérõl a médiamûfajok feje tetejére állítása nem volt tudatos kampány vagy támadás a popularitás egysíkúsága ellen. David Lynch egyszerûen így gondolkodik, minden filmjében ezt viszi vászonra. Ez a tudatlanság lehet az alapja az egész Twin Peaks könnyedségének. Frost persze tudta, mit csinál, hiszen õ nem a mozifilmes klikkhez tartozott; tisztában volt vele, hogy folyamatosan a közönség és a tévéállomás tûrõképességét tesztelik. Lynch és Frost „szimbiózisából" egy addig nem látott lény született, a Twin Peaks címû sorozat, ami megbolygatta a nézõk beállítottságait és szinte tömeges õrületet váltott ki pár hét alatt, kikövetelve magának összesen 30 epizódot a tervezett 8 helyett. Egy, a Variety c. újságban megjelent interjúban Frost azt nyilatkozta, hogy bár figyelmeztette a rendezõt a várható akadályokra, Lynch lelkesen állt a tévé kihívásai elé: rövidfilmeket írni pénzügyi korlátok között. Lynch szerint a televízióba és a filmvászonra készülõ munka között a különbség minimális volt. Ámbár a belsõ jelenetek a szerény Los Angeles City Studios- nál lettek felvéve, a Twin Peaksben jelentõs számú külsõ felvétel is megjelenik (ezeket Snoqualmie-ben, Seattle-hez közel, Washington államban forgatták)(8). A stúdió-felvételeken a szobáknak mennyezetük van, ellentétben a standard szappanoperákban megszokott háromfalas be-állításokkal. Lynch szerint a tévé szoba-médiuma a többszólamúsággal, hosszabb terjedelemmel kompenzálja saját korlátait, az epizódok folyama pedig egy szerkezetbeli szabadságmodellt testesít meg: a szerzõ kihagyhat, majd újra felfedezhet szereplõket, történeti fonalakat. Láthatóan elbûvölte Lynchet az a lehetõség, hogy a szálakat soha nem kell elvarrni, elég, ha ad helyettük valami mást. Ez pontosan egybevág azzal az igyekezetével, hogy a titkokat megõrizze titkoknak.

Az elsõ részen kb. három hónapig gondolkodtak, aztán 21 nap alatt leforgatták azt a másfél órás felütést, ami akkor már Twin Peaks néven létezett. 1990. április 8-a lett a média-történeti dátum, amikor a sorozat útjára indult. Az amerikai adások egyértelmû sikert hoztak mind a nagyközönség, mind az értelmiség köreiben. Bár a 4. rész után csökkent a nézettség, (a felmérések szerint az idõsebb korosztály nem nézte jó szemmel a mértéktelen kávé- és pitefogyasztást, valamint azt, hogy a történet ólomlábakon halad, és nem utolsó sorban, hogy a komédia összekutyulódik a tragédiával), de a 18 és 49 év közöttiek hûséges nézõknek bizonyultak(9). A Twin Peaks világkörüli útra indult: átkerült Európába, ahol csak visszafogottabb sikereket aratott (legkevésbé a franciák lelkesedtek), valamint Ázsiába, ahol a japánok minden addigit felülmúló lázba jöttek tõle. Az újfajta szerkezet rajongókra lelt.

Horváth Antal Balázs így foglalja össze Lynchék öntörvényû szerkesztési módját: „a lekváros fánkok" és „finom kardigánok" kontra brutális gyilkosság tematikába elõbb transzcendentális szál vegyül, (Dale Cooper álma a törpérõl), aztán minden átcsap komédiába és horrorba, a végállomás pedig teljes absztrakció, a mágikus hagyományból kiemelt beavatás története"(10). Bár mindez jócskán leegyszerûsített váza a sztorinak, és vitába szállnék a komédia beugrásának pontjával is(teszem ezt majd részletesen a Bizarr címû fejezetben); de a lényeg kitûnik ebbõl a pár szóból is, a közeg és a cselekmény kettõssége, a misztikum és az irónia, a félelem és a nevetés. Még javában zajlottak a Twin Peaks felvételei, mikor Lynch pár hónap alatt leforgatta a Wild At Heart (Veszett a világ) címû mozifilmjét. Míg a Twin Peaks enyhe arcul csapása a sematikus formulákkal és beidegzõdésekkel dolgozó amerikai popkultúrának, addig a Veszett a világ egyenesen szembeköpése. Befejezése után Lynch visszatért a sorozathoz, rendezett, producerkedett, játszott, mellesleg reklámfilmeket és klipeket forgatott, videón kiadta az 1. Ipari szimfónia címû filmjét, valamint producere volt a 13 részes Amerikai Krónikák (American Chronicles) dokumentumsorozatnak is. Kultuszrendezõbõl igazi médiaszemélyiséggé avanzsált. Feltételezhetjük, hogy a sorozat folyamatában való részvétele átalakította Lynch felfogását, a média szinte-mindenhatóságának megtapasztalása olyan új hatásokkal bombázta a rendezõt, hogy Dale Cooperrel együtt õ is átesett a sorozat végére egy kisebb átlényegülésen. Levetette a rá jellemzõ hol finoman ironikus, hol vaskosan temetõi humorát, mely az atmoszféránál is jobban tapadt nevéhez. Idõközben elkészült három munkája is ebbe az új irányba mutat ( Tûz, jöjj velem !, Hotelszoba, Útvesztõben).