2005.08.03. 13:20
1993. (színes, 3 részes tévéjáték, tévéverzió 85 perc, videóverzió 100 perc). Első rész (Tricks). Írta: Barry Gifford; Rendezte: David Lynch; Vágó: Mary Sweeney. Második rész (Getting Rid of Robert). Írta. Jay McInerney; Rendezte: James Signorelli; Vágó: David Siegel. Harmadik rész (Blackout). Írta: Barry Gifford; Rendezte: David Lynch; Vágó: Toni Morgan.; Operatőr: Peter Deming; Zene: Angelo Badalamenti; Szereplők: Clarke Haethcliffe Brolly (Sean), Griffin Dunne (Robert), Chelsea Field (Tina), Crispin Glover (Danny), Mariska Hrgitay (Diane), Glenne Headly (Darlene), Freddie Jones (Louis "Lou" Holchak), Camilla Overbye Roos (a szobalány), John Solari (zsaru-1.), Harry Dean Stanton (Moe Boca), Carl Sundstrom (zsaru-2.), Deborah Unger (Sacha), Alicia Witt (Diana)
Hotel Room
[Hotelszoba]
Barry Gifford Veszett a világában volt egy melankolikus, kopott öltönyös magánnyomozó, Johnnie Farragut. Whiskyt ivott és a múlton rágódott, néha hobbiból írogatott a spirálfüzetébe. Meghökkentõ, természetfölöttibe hajló történeteket fabrikált, arról álmodozott, hogy eladja õket az Alkonyzóna (Twilight Zone), vagy a Határtalan ûr (Outer Limits) tévésorozatok készítõinek. Gifford nagyon szerette a kallódó Johnnie-t, két "írását" is beleszõtte regényébe, s késõbb önálló elbeszéléseket készített hasonló receptre. Ezek a történetek a New York-i Railroad Hotel 603-as szobájában játszódnak, az évszázad különbözõ esztendeiben -- különös szálloda ez, a vendégek rendben váltják egymást, de a londiner és a szobalány a harmincas évek óta egy percet sem öregedett. A bársonyos félhomályba burkolózó 603-as szoba pedig egyenesen túlvilági hatalommal bír; átjáró két világ között, ahol kisiklott az idõ kereke, a szállóvendégek élete mérlegre kerül, és új irányt vesz.
A ravaszul realista hangvételû mesék 1992-ben, David Lynch keze alatt keltek életre Hotelszoba (Hotel Room) címen, a HBO kábelcsatorna kissé meggondolatlan közremûködésével. A tervekben sorozat szerepelt, végül, ki tudja, miért, csak trilógiáig és a csendes halált jelentõ videóforgalmazásig jutottak. A HBO pénzeszsákjának rejtélyes bezáródása különös atmoszférájú, és mi tagadás, az unalom peremén egyensúlyozó torzót hagyott ránk. A háromból két epizódot jegyez David Lynch, az egyik szalonképessé szelídült bizarrságáért, a másik szokatlanul lírai tónusáért emlékezetes.
Az Átverésekben 1969-et írunk, a korosodó, lelkibeteg Moe (Harry Dean Stanton, korábban Johnnie Farragut alakítója) életunt prostit visz fel a 603-asba, de csak tehetetlenül hadakozik a helyzettel. Vendége marihuánát füstöl, és a maga részérõl jól szórakozik, amikor megjelenik Lou, egy õszes szakállú, ápolatlan jövevény, látszólag Moe régi ismerõse. Lou nem töpreng, õ cselekszik; szóba hozza elhunyt hitvesét, aztán kedvét leli az együttérzõ hölgyvendégben. Moe közli, hogy a néhai Phylicia az õ felesége volt, erre a nõ megijed, és beteges játékra gyanakodva odébbáll. Lou Moe-t vigasztalja, közben észrevétlenül egy igazolványt csúsztat a zakójába, majd maga is távozik. Nemsokára rendõrök érkeznek, Lou-t keresik, belenéznek az igazolványba, Moe képét találják benne Lou nevével, kezükben a bizonyíték, és felesége meggyilkolásáért letartóztatják a tiltakozó férfit. A kör bezárult, de fogalmunk sincs, ki kicsoda voltaképpen, és milyen múltra adtak ilyen választ a hotelszoba erõi. A talányos mese feszes párbeszédekre épít, mégis vontatottnak hat, a Lou/Moe tükörjáték zavarbaejtõ, de Lynch mégsem ébreszt félelmet vele.
Az Áramszünet tempója még lassúbb, háromnegyed órája az ifjú Danny és felesége, Diane párbeszédét öleli fel 1936-ban, a váratlanul sötétbe borult szállodában. A 603-asban csak egy gyertya és egy kézilámpás világít, ezek fénye emeli elénk a gyermeke elvesztése miatt megháborodó Di (Alicia Witt) hófehér arcát, amelyrõl a szavakkal egyenértékû erõvel olvasható a múlt. A beteg lelkû lányt Danny kezeltetni hozta fel Oklahomából, és minden tõle telhetõt megtesz, hogy ébren tartsa elméje gyenge lángját. Látszólag sikerrel jár, hiszen mire Diane végül elfogadja a múltat, helyreáll az elektromosság, és a lány boldogan pillantja meg a vakító "fények városát".
A Hotelszoba álomszerû kamaradarabjai erõsek, varázslattal teliek, de idejüket érezhetõen terjengõsre szabták. Mégis fontosak, hiszen új irányt jelölnek ki Gifford és Lynch együttmûködésében: a Veszett a világ lázas, túlrajzolt realizmusát vibrálóan talányos légkörrel váltják fel, megelõlegezve az Elveszett országút atmoszféráját. A popkultúra toposzai mellett egyszerû, kortalan szimbólumok kapnak hangsúlyt bennük, név- és szójátékok bukkannak fel, a személyiségek darabokra törnek és egymásra tükrözõdnek, a tér és idõ tömbjei meghasadnak, elcsúsznak helyükrõl. Johnnie Farragut képzeletének mélyére, az Alkonyzónába visznek el, ahol a józan ész fegyvere csak mértékkel válik hasznunkra. Ez a világ ugyanakkor nyomasztóan reális, érezzük, hogy közünk van titkaihoz, szembesülünk is velük, de nem láthatunk mögéjük. Mint késõbb a Lost Highway útvesztõjében, Lynch és Gifford itt is a rejtõzködést választja. Ebben köztudottan nagymesterek.
|